Végre. Itt aztán majd mindent leírok ami a szívemet nyomja. A kórház utáni napokat főnyereményként vártam. Viszont most valahogy így tudnám jellemezni. Az életünk kész káosz. Mégsem lehetnénk boldogabbak. Építkezünk. Árminnal éppen dackorszakot élünk. Elkezdődött a munka stb… Úgy gondoltam 4 hét nélkülük töltött idő után ,  engem semmi nem fog ki hozni a sodromból, vagy felidegesíteni és alig vártam már a sírást, a hisztit csak legyünk már együtt …

Jóformán ki sem jöttem még az éjszakázásból, szoptatásból pelenkázásból most pedig újrakezdtem egy újszülöttel. 7-8 kor ébred a nagy és az apja, akiknek reggelit kell adni, utána Ármin játszani akar. A kicsi babám, eszik alszik és fáj a hasa, a nagy babám kiszámítható babából harcos kis kutyává változott. Adhatnánk bölcsibe! Adhatnánk, de nem adjuk, főleg, hogy Márk nagyon nem akarja. De ha Miron 6 hetes lesz jár megint majd heti 1x csiri-biri tornára, és még szeretnék nézni neki foglalkozást, mert igényli a társaságot.

Nagyon kivoltam, mikor haza jöttem szinte folyton fegyelmeznem kellett Ármint. Sokszor hiába mondom el neki 1000x hogy mit csináljon, úgy érzem direkt az ellenkezőjét teszi. Nem így képzeltem el. Nem tudtam mit kellene vele csinálnom. Aztán végig gondoltam és rájöttem mekkora hülye vagyok, hiszen halmozottan nehéz időszak van mögötte ! Sajnáltam őt. Sírtam mikor az elején nem tudtam betenni vagy kivenni a kiságyból, vagy amikor kérte, hogy tegyem az ölembe, de még képtelen voltam rá. Sírtam tegnap este (Márk először ment egész napra dolgozni), mikor elaludtak végre a gyerekek és úgy éreztem csak 80% voltam velük türelmes. Ez szörnyű bűntudatot keltett… Nem hinném, hogy szülés utáni depresszióm lenne csupán szeretnék mindent megadni nekik, és még nem megy. Mivel Anyukámékkal egy házban élünk, így rengeteget segítenek, sokat vagyunk együtt is, ami tök jó, de tegnap például azt éreztem emiatt, hogy nem vagyok képes egyedül csinálni a dolgokat… Nem tudom nekem vannak több emberes gyerekeim vagy 22 évesen nekem nincs hozzájuk spirituszom ?! Vagy csak az eleje ilyen 2 kis korkülönbségű gyerekkel ?!

 

Ármin egy hatalmas szívű, extra okos gyönyörű kisfiú. A fegyelmezés helyett Neki most extra  sok ölelésre van szüksége ezt beláttam.  Megfogadtam ,hogy az állandó fegyelmezés helyett példát mutatok. Nem siettetem, had ugráljon a lépcsőn és csodálja a befagyott pocsókat. Nem leszek állandóan okoskodó, hanem megmutatok neki mindent. A sok youtubeos mese és videó játékok helyett mi majd kirándulunk, játszóterezünk, bámuljuk majd a csillagokat stb… Szerintem 80-90% sikerül is ezt tartanom, mert látom hogy boldog, de abban a többi 10-20%-ban amikor nem sikerül szörnyen érzem magam. Sokszor kidobnám a telefonokat és a tv-t a kukába, mert hajlamosak vagyunk Márkkal akkor is nyomkodni vagy nézni, amikor a gyerek játszani szeretne velünk… Tegnap nem is telefonoztam, csak pár képet készítettem Árminról. Reggel megkért vigyem el a templomhoz, szóval két szoptatás között kettesben sétáltunk egy hatalmasat.

Nagyon szeretem a gyerekeim, de néha  az idegeim elfáradnak. Talán könnyebb lenne ez az időszak, ha nem adtuk volna el az autónkat addig, amíg nem vesszük meg a másikat … Most kicsit így be vagyunk ide zárva, mert Mironnal még nem tudunk sétálni se. Régen sokkal türelmetlenebb voltam. Mivel Apukámék segítenek nem is nagyon csinálok házimunkát szóval ezen sem kell idegeskednem. Mondjuk, amire nagyon büszke voltam, hogy Ármin milyen szépen és egészségesen eszik, az most a kórház miatt eléggé felborult… Ez baromira zavar. De erről majd máskor írok… Miron rengeteget van kézben (nagyon igényli) persze így megnehezíti annyiban a dolgom, hogy kétfelé szakadhassak. Anyukám sokat mondja két év után kezdem majd érezni, hogy milyen jó nekik, hogy majdnem egyidősek, majd amikor látom őket együtt játszani, az minden nehézséget megér.

Lényeg a lényeg: az elején vagyunk még nagyon, de két gyerek pont kétszer annyi munka, mint egy. Kettőt kell pelenkázni, kettőt kell etetni, kettőt kell öltöztetni, kettőt kell fürdetni, kettőt kell cipelni és sorolhatnám. Mire a nagy abbahagyja a sírást valami miatt, biztosan rákezd az öccse. De van olyan is, hogy ketten együtt nyomják – ez a kedvencünk.  A másik oldal viszont – és ez mindennél fontosabb: Ez a két gyerek nekünk pontosan dupla annyi boldogság és szeretet. Néha már úgy érzem, annyira cukik, hogy belehalok.

Tudom a legjobb, amit tehetek, hogy kiegyensúlyozott maradok és hamar túllépek a “hibáimon”, hiszen  mindenem megvan, amire vágyom:  a két fiam és a férjem jelentik a világot.

Jól esett erről írni.